Sötét

Az légy, aki lenni szeretnél - Chong An Sunim és Szabó Péter beszélgetése 

Feliratkozás
Megtekintés 60 E
96% 579 19

Folytatjuk a beszélgetést Chong An Sunim zen tanítóval, akinek előadásait, Dharma-beszédeit hónapok óta hallgatom és rengeteg olyan kérdés merült fel bennem ezen tanulási folyamat során, amiket most élőben is volt lehetőségem feltenni neki, amiért nagyon hálás vagyok és ígérem, hogy nektek is rengeteg aha-élményt fog tartogatni.Chong An Sunim a zennel egy barátja ajánlására találkozott 1990-ben. Szung Szán zen mestert Budapesten ismerte meg 1991-ben. Világiként gyakorolt 1994-ig, amikor szerzetesi fogadalmat tett, és Szung Szán zen mestertől a ‘Csong An' = ‘tiszta szem' nevet kapta. Hat évig tartózkodott folyamatosan Koreában, ezalatt tizenkét 90 napos és egy 100 napos meditációs gyakorlatot végzett el. Mestere 1999-ben avatta tanítóvá, ebbéli működését 2000-ben kezdte meg, mely mára már Ázsiában, Európában és az USA-ban is visszhangra talált.
===
Ha érdeklődsz Szabó Péter munkássága iránt, és szeretnél részt venni a következő előadások, tréningek valamelyikén, látogass el a www.motievents.hu oldalra.

További tartalmak: peterszabo.net
Facebook: szabopetermotivacio/
Instagram: szabopeter.attores
MotiBooks - Motivációs könyvek webáruháza: www.motibooks.hu

#SzabóPéter #ChongAnSunim #TeremtsdÚjraÖnmagad

Közzététel:

 

2021.febr.15.

Megosztás:

Megosztás:

Letöltés:

Betöltés.....

Hozzáadás:

Kedvencek
Megnézendő videók
Megjegyzés 91   
Szabó Péter
Szabó Péter 16 napja
Köszönöm, hogy megnéztétek ezt a beszélgetést is! 👆🙂♥️ Írjátok ide kommentben legyetek kedvesek, hogy kiket látnátok még szívesen! 🙂
Dániel Petrovics
Dániel Petrovics 10 órája
Eminem
Bettina Harmati
Almási Kitti és Müller Péter 🙏
Anett Dorka
Anett Dorka 7 napja
Almási Kitti
Emerencia Korecz
Vecsei H. Miklós :)
Katalin Kis-Rabota *Deutsch mit Katalin*
KAP is szuper ötlet volt! Nagyon köszönöm. Szerintem maradhat a "vicces és okos" attribútumú mottó, ami az alanyok kiválasztását illeti.
Plangár Tünde
Plangár Tünde 15 órája
Köszönöm szépen, szuper jó volt!❤️
Otto Danyi
Otto Danyi 4 napja
Hálásan köszönöm. 🙏
Tamas Szalai
Tamas Szalai 6 napja
☺☺
Márta Steinbrecher
Nagyon szépen köszönöm!
Barbara Fölnagy
Köszönjük a beszélgetést. Jól esett és vérré vált bennem :) Én Bakos Attilát és Klein Dávidot szívesen hallgatnám. Irántuk kevésbé érdeklődik a média,pedig csodálatos emberek.
Zoltán Kiss
Zoltán Kiss 9 napja
Sokat változtál Péter! Nagyon jó kérdéseket teszel fel. Évekkel ezelőtt nem tudtam azonosulni a dolgaiddal. Jó az irány! Sunim barátom csodás tanító!
Andrea Agócs
Andrea Agócs 11 napja
❤️🙏Imádás
Andrea Récsei
Andrea Récsei 11 napja
Köszönjük ezt a beszélgetést is, nagyon elgondolkodtató volt.
RoseCapital RoseCapital
Koszonom. Kivalo volt.
Csilla N.
Csilla N. 12 napja
Nagyon jó interjú volt ismét, köszönöm! Többször meghallgatandó. Érdekes, és nem tudom, ez ''jó''-e vagy ''rossz'', előbbre visz-e vagy sem: bennem sokkal erősebb az a program, hogy az számít igazán, mások életét mennyire tudom jobbá tenni - az, hogy a saját életemet jobbá tegyem, már-már pazarlás, önös dolog. De valahol azt is érzem, önmagam elosztogatása mások javára, tulképp önmagam ellen való dolog. Milyen fura ez az önfeláldozás-önmegélés dolog... a kettő együtt nagyon nem megy. De vajon melyik a valódi érték? ''Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.'' Ez egy nagyon ''nehéz'' út szerintem. De néha azt gondolom, ezzel pont a saját életünket nem tudjuk megélni, csak másokét - csak igy meg elássuk a tálentumot, amit kaptunk... ?? Köszönöm még egyszer, Sunim beszédei tényleg máshogy világítanak rá dolgokra. 🙏
Anita Halmai
Anita Halmai 12 napja
Kedves Péter, nagyon kedvelem ezeket a beszélgetéseket, mindig tanulok belőlük. Köszönöm! Jó látni, te is mennyit fejlődtél, mélyültél az utóbbi években. És ha már kérdezted, én szívesen megnéznék egy beszélgetést Sághy Enikővel. Sokan egyáltalán nem ismerik a nevét és a munkásságát, pedig szerintem az egyik legkarizmatikusabb spirituális tanító, ráadásul olyan extraszenzorális képességekkel is rendelkezik, amelyekkel nem sokan.
Marianna Kányássy-Major
Nagyon nagyon tetszett! Rengeted felismerés, mely megerősített. Köszönöm, h megosztottátok Velünk!
Lajos Nagy
Lajos Nagy 13 napja
Minél inkább gyakorlod annál inkább szokássá, jó szokássá válik....
Adrienn Böjte
Adrienn Böjte 13 napja
Hálás szívvel köszönöm szépen! Csodálatos beszélgetés! ❤️🙏
Antal Perge
Antal Perge 13 napja
Inkább az légy, AKI VAGY! 💕 Népszerű marketing szöveggel házalnak már az import buddhizmus "mesterei" is...?
Szilvia Varga
Szilvia Varga 13 napja
Szunim még nem volt depressziós. Én voltam. És apszolút nincs igaza, hogy a "feszültség hiánya" okozza.Én azt mondom, a túl sok feszültség okozza, hogy lebeszélik magukat sokmindenről. Nem. Minden reggel ilyesmi volt a párbeszédem: "Útálom, nem akarom, úgyis mindig beleszólnak, nincs kedvem, bele tudnék halni, nem tehetem meg amit akarok... Gyűlölöm, néha még tudnám ölni, de nem ölhetek... Még magamat sem ölhetem meg-akkor meg minek keljek fel.." Azt hogy nem kelnek fel. Ja, és amikor olyan erős, hogy testi tünetekkel is társul, visszazuhansz az ágyba, összeesel.... Én gyógyszerek nélkül jöttem le róla, de nem kívánom senkinek. Én azt mondanám, mindenki arról beszéljen, amihez ért! Péter, Brian után ismertelek meg, tisztellek, de keveset szólalok fel. De tetszett az ötlet, hogy úgymond pozitív életszemléletű emberekkel riportot csinálsz.
Mind meghalunk
Amikor halálos beteg szerettemről kellett gondoskodnom, akkor kijöttem a depresszióból, és ami azelőtt megoldhatatlan problémának tűnt, utána csak egy könnyebb akadály lett. Sok minden letisztult, mi fontos, mi kevésbé.
Rita Csányi
Rita Csányi 10 napja
Kedves Varga Szilvia. Sajnos nekem is van/volt szerencsém a depresszióhoz. Lehet, hogy nehany meglatasa nem volt helytálló, de azt is megemliti, hogy akarat, stb. A depresszios emberek akaratgyengek es pont. Nem eleg stabil a szemelyiseg, de ezen lehet valtoztatni. Rajtunk múlik, ha mar eljutottunk a felismerésig. Sok sikert nekünk :)
Patrícia
Patrícia 13 napja
17:32 az iskolába is ezt sujkolják a gyerekekbe... hogy te erre vagy arra nem vagy jó
Eva Mičkiová
Eva Mičkiová 13 napja
Köszönöm ,hogy megnézhettem ezt a nagyszerű beszélgetést,,,bár voltak gondolatmenetek,,amit nem értettem,,,figyelmesen megnézem még 1 szer 2 szer....
Patrícia
Patrícia 13 napja
Érdekesen elgondolkoztat mindig ..🙊
A ma csodálatosabb mint a tegnap
Köszönjük szépen ezt a beszélgetést! 🥰🙏
Erno Godo
Erno Godo 14 napja
Igen Igaz, remélem Így Van...
Pacher Zsuzsanna
Köszönöm, Dr Örlös Gábort ajánlanám...
Sarolta Algács
Sarolta Algács 11 napja
Köszönöm szépen
Bos Non
Bos Non 14 napja
Jó, nagyon jó tartalom! Apró probléma, hogy ennek megértésétől és gyakorlásától még nagyon messze a nép. De idővel, előbb, vagy utóbb, többünk munkája által, biztos vagyok abban, hogy sikerül valamit alakítani a környezetünkön! Én bízom ebben, még éppen látom a "fényt" nincs minden veszve még! :)
MNorbert
MNorbert 14 napja
Disguise as a Zen monk? Good job 47!
Zsuzsanna Schäfer
Már nagyon vártam, és csodálatos volt💖 köszönöm szépen
Vera Kriegler
Vera Kriegler 14 napja
🌹☀️
Vera Kriegler
Vera Kriegler 14 napja
🌹☀️
Róbert Kanalas
Róbert Kanalas 14 napja
Just do it! Nike meg át vette faszán
B B
B B 14 napja
46:50 től uhh..ez de komoly rész! Ezt még egy párszor meghallgatom! 51:39 Na ez az amit előbb meg kell érteni, ahhoz hogy az ember gyakorolni tudja az életében. 59:19 Az arany közép út. Köszönöm Csong An Sunim, hogy a peldàddal előljàrsz és helyes utat mutatsz ki a káoszból a rendbe. 🙏🙂
Melinda Hosszu
Melinda Hosszu 14 napja
Halas köszönet!!!🙏🙏🙏
TÜNDE
TÜNDE 14 napja
Kedve Péter! Köszönöm!!!! Ez a beszélgetés,sok mindent megerősitett bennem,Jó pár dolog ami eddig gondolati sikon jelent meg az elmémben,, van ami a lelkemben ,s felszinre törve a Mester szavai által ,megvilágitva azokat a tulajdonságaim,amikről eddig csak azt gondoltam :vajon csak én látom vagy érzem-e igy ??,Illetve a cselekedeteim ez irányú lépései elfogadhatóak-e, az úton amelyen már jelenleg járok.Boldog érzés ennek a biztos tudatában lenni,hogy saját fejlődésünk igy tudjuk irányitani ,Tanitóink,előadásaitok által.S kiket látnánk szivesen?Mindenkitől tanultam ,megerősitést kaptam!
Lajos Árki
Lajos Árki 14 napja
Hihetetlen, csodálatos beszélgetés, köszönöm!!👍
The truth tester
Péter, szeretném hogy a Nap nyugaton keljen és keleten nyugodjon. Miért nem sikerül? -Nem akarod eléggé, próbáld erősen, ne add fel, győzd le az akadályokat! És meglátod, a Nap keleten fog nyugodni és nyugaton fog kelni. Csak akarni kell. Ez az a szint amit Szabó Péter képvisel.
Feri Mata
Feri Mata 12 napja
Amiről Ön beszél az a vak hit! Ha megvan a tudás, hogy miért kel a nap keleten már nem akarjuk megváltoztatni!
Ilona Szabóné Dankó
Hálás szeretettel köszönöm a tanításotokat 🥰❤💫🎆🙏
Soul Touch
Soul Touch 15 napja
Még valami 32:25-nél van egy mantra amit mondasz. Hogyan lehet mantrázni tagadó szóval? Buddha nagy tanítása: tagadással állítasz! ??? Köszönöm
Soul Touch
Soul Touch 15 napja
Tagadó szó/szavak nélkül szerintem értelmesebb volna pozitívvá átírni és úgy mantrázni... mert így az ellentetje teremtődik... azaz leválik.. stb gondolom érthető.
Soul Touch
Soul Touch 15 napja
Kedves Sunim! Neked mi a véleményed a bűnről?
Éva Kissné Budai
Hálás vagyok, hogy nem bírtam ma hajnalban aludni és rátaláltam erre a videóra 🙏💓Köszönöm!!!!
Czak Candle
Czak Candle 15 napja
Nekünk Magyaroknak Istenhez kellene fordulnunk, nem a benső önmagunkhoz. A probléma evvel a sok tanítással, hogy elhitet, hogy az ember a Szent Háromság nélkül élhet teljes életet, és hogy a saját erőfeszítéseiből megoldhatja a helyzetét. Bizonyos dolgokat megoldhat, de ha lankad az erőfeszítés,és a befektetett munka, hirtelen visszaesés tapasztalható az élet bármely területén.
Czak Candle
Czak Candle 14 napja
@András Biró Az biztos, hogy a bennső önmagunk is Isteni, de Isten szerintem felettünk, van minden értelemben, ezért is néz az ember ösztönösen az ég felé, ha Felé akar fordulni. Azért mondta Jézus a belső szobát, hogy ne úgy tegyünk, mint a farizeusok, akik nagy képmutatással imádkoztak, hanem hogy zárjuk ki a külvilágot, és forduljunk Istenhez, aki mint egy jó szülő alig várja, hogy kérjük a segítségét, és hogy segíteni tudjon. Persze amíg az ember nagy büszkén azt mondja, majd ő megoldja különböző módon, addig csak aggódva figyeli a lépéseinket...
András Biró
András Biró 14 napja
Az,hogy a benső önmagunkhoz fordulunk,nem zárja ki Istent, sőt Jézus maga mondja "Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belsõ szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz".Egyet értek abban,hogy az út Istenhez Jézuson keresztül vezet.
Timea Magyar
Timea Magyar 15 napja
Hàlàsan köszönöm a tanitàst!😀🙏
Csilla Stift
Csilla Stift 15 napja
Köszönöm.❤
Superfly1196
Superfly1196 15 napja
Kassai Lajos 🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Katalin Csizmadia
Köszönöm nagy tanítás van benne. 🙏🙌.
Anita Somogyi
Anita Somogyi 15 napja
🙏
Stefan
Stefan 15 napja
Az embernek nincs szüksége a Mester utasítására, és nincs is szüksége rá hogy könyvből meg tanulja a folyamatok igazságát. Az Egyetemes Élet önmagában van. Bárki kitalálja, mikor megszegi az élet törvényét, olyan könnyen, amennyire tudjá, fel ismeri ha megtörte a zene alapelveit. A diszharmoniát azonnal felismeri bárki, akár zenét tanult, akár nem.
Stefan
Stefan 7 napja
@Dávid Baráth da da
Dávid Baráth
@Stefan Meg a cigi, energiaital, szerencsejáték.
Stefan
Stefan 14 napja
@MNorbert Da. da- sok az alkohol magyrorszagon azert is.
MNorbert
MNorbert 14 napja
Azért megy mindenkinek olyan jól
Finck Edina
Finck Edina 15 napja
Nagyon köszönöm!
Finck Edina
Finck Edina 15 napja
Eckhard Tollet !
Aniko Bárdos
Aniko Bárdos 15 napja
Fantasztikus volt ez a beszélgetés. Harmadszorra hallgatom még és mindig van újabb tanítása. Hihetetlen bölcsesség!!!
Antal Perge
Antal Perge 13 napja
Mi volt benne az új? Az eredeti?
Ivona Galbava
Ivona Galbava 15 napja
Köszönöm.. Ez kellett most nagyon ❤️
Gabriella Geri
Gabriella Geri 15 napja
Köszönöm!!
Mária Somogyi
Mária Somogyi 15 napja
Köszönöm a csodálatos tanításokat. Laár Andrással szeretném hallgatni a beszélgetést.
Antal Perge
Antal Perge 13 napja
TISZTÁNLÁTÁS 😉 Alaposabban utána kellene járni a "mestereinknek": a Pilisben tanyázó Szunim (k)apát, akitől a koreaiak megvonták a bizalmat, miután koreai pénzen, és onnan rendelt fából (!) felépítették a "zen templomot". Aztán valami nővel lelépett az USA-ba (de sajnos visszajött mesterkedni). Eddig csak ketten lettek öngyilkosok azok közül, akik oda járnak...! Ennyit tehát az import buddhizmusról (mint Laár A. stb.): nem hiteles, nem egyenes, semmire se jó - csak marketing mindkét félnek 🤭
Ádám Taferner
Ádám Taferner 15 napja
Nagyon érdekes dolgok.
Melinda Molnár
Melinda Molnár 15 napja
Szenzációs beszélgetés volt! 🥇 Akiket szívesen hallgatnék a jövőben: Pál Feri, Mácsai Pál, Borbás Marcsi, Balogh Levente. 🎀
Ria Szini
Ria Szini 15 napja
Köszönöm!
Ildikó *
Ildikó * 15 napja
Köszönöm szépen ezt a beszélgetést!:-) Horváth Mónikát hallgatnám nagyon szívesen egy elkövetkező műsorodban.
Robert Szalai
Robert Szalai 15 napja
🙏
Bahat Karacali
Bahat Karacali 15 napja
Fantasztikus volt. Én akit szívesen meghallgatnék az Prof.dr Bagdy Emőke de szívesen megnéznék egy beszélgetést Müller Péterrel is.
Béla Kovács
Béla Kovács 14 napja
Bagdy Emőkét én is nagyon szívesen látnám! Ő is zseniális! :)
Katalin Kis-Rabota *Deutsch mit Katalin*
Ez szenzációs beszélgetés volt, Kedvesek! ❤️🙏
Magdi Doncs
Magdi Doncs 15 napja
Hálásan köszönöm.
Henrietta Uveges
Azt hittem, hogy a beszélgetések mélysége és minősége szinte fokozhatatlan! Ez megcáfoltatott! Köszönöm ! Szeretnék 90 napra elvonulni - ilyen kíséretben!
Henrietta Uveges
@Katalin Kis-Rabota *Deutsch mit Katalin* Köszönöm szépen - mélységes megértésekben, csodálatos talalkozasokban lehetett részetek - szeretetteljes közösségben... hogyan volt ez osszeegyeztethető családdal munkával?! ..:
Katalin Kis-Rabota *Deutsch mit Katalin*
​@Henrietta Uveges Csendet. (Csak most, hogy már leírtam el is tünt a csend.) -- Habár ugyanazt a könyvet tartjuk kezünkben, nem ugyanazt olvassuk. :-) Ha úgy érzed, menned kell, menj, mert akkor ezek szerint ott a helyed! Èn kétszer v. háromszor voltam, és nem akartam onnan eljönni egyik alkalommal sem, söt! De a napi gyakorlás és a közösséghez való kapcsolódás fontosak, ha már újra visszajöttél. Ellenkezö esetben csak egy szép és "tanulságos wellness-nyaralás" emlékeként marad fenn.
Henrietta Uveges
@Katalin Kis-Rabota *Deutsch mit Katalin* Volt benne része(d) - 1 szóban mit adott leginkább?
Katalin Kis-Rabota *Deutsch mit Katalin*
Menj, jó lesz! ❤️
jack panama
jack panama 15 napja
Remek ès tanulsàgos videó,köszönjük!! Egy beszèlgetèst megnèznèk Kassai Lajossal is😀
Jozsef Kristof
Jozsef Kristof 15 napja
El kell mondjam: Végignéztem, hallgattam... éreztem! A videó nézés közben is szaladgált a hideg a hátamon, és felált a szőr a kezemen.... és a végén elkezdtem bőgni! Legalább 10 percig hullottak a könnyeim és nem tudtam abbahagyni! Még egyszer köszönöm a tanítást! KÖSZÖNÖM ÚJRA!
Lajos Nagy
Lajos Nagy 12 napja
@Jozsef Kristof Jó neked nekem soha nem lesz senkim megyek a gálydeszba
Jozsef Kristof
Jozsef Kristof 13 napja
@Lajos Nagy Köszönöm! Sokat fejlődtem, de van még mit tanulni... Szerencsére Thai feleségem van, akitől sokat tudok tanulni spirituálisan!
Lajos Nagy
Lajos Nagy 13 napja
@Jozsef Kristof Akkor helyén van a szíve. Maradjon így mindörökké.
Jozsef Kristof
Jozsef Kristof 13 napja
@Lajos Nagy Kötekedők mindenütt vannak! Ami szomorú! Azért , mert átgondoltam milyen utat jártam végig eddig, és rájöttem sok mindenre hogy jól csináltam, és ez olyan öröm sírás volt... Vissza igazolás!
Lajos Nagy
Lajos Nagy 13 napja
Remélem nem azért sírt, mert annyira távol áll magától, de mégis szeretné megélni...
Jozsef Kristof
Jozsef Kristof 15 napja
Csak így egyszerűen: KÖSZÖNÖM!
Toth Karolyne
Toth Karolyne 15 napja
🙏 köszönöm.😘
Anna Pánku
Anna Pánku 15 napja
15 éve járok az úton, kersem azt a hiteles tanítót, akivel működhetne a Mester, Tanítvány és Tan alázattal. Ahogy Szunim is elmondta, rengeteget tanultam, olvastam, kerestem a helyem, túl lépve azon a 90 fokon. De eljött az idő, amikor a tudás kevés. És hála Péternek és Szunimnak, azt hiszem megtaláltam a hiteles tanítómat, és már jelentkeztem is Szunimhoz elvonulásra. Köszönöm
Mária Szilágyi
Szuper beszélgetés volt ,köszönöm nektek ,megint sokat tanultam🙂
Dénesi Ferenc
Dénesi Ferenc 15 napja
Köszönöm a tanítást! Köszönöm a Teremtőnek, hogy ilyen magasztos gondolatokat szívhatok magamba!🙏
Csilla Stift
Csilla Stift 16 napja
Köszönöm.❤
Jozsi K
Jozsi K 16 napja
ez ütött, kemény volt! :( , köszönöm! :)
Tomy Boy
Tomy Boy 16 napja
De ha valaki nem akar senki lenni..csak úgy lenni és kész?? ...akkor mi van 😁?
Lajos Nagy
Lajos Nagy 13 napja
Amint felismered a tükröd által önmagad azzá válhatsz aki szeretnél...
Otto Gergely
Otto Gergely 16 napja
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️ just do it I loved
Zoli Reti
Zoli Reti 16 napja
Azzal aki írja az igazságot
Zoli Reti
Zoli Reti 16 napja
Áldás
Smoling Erika
Smoling Erika 16 napja
Szenzációs, köszönöm szépen ezt a bölcs beszélgetést.
Erzsike Bartis
Erzsike Bartis 16 napja
.
Sándorné Soós
Nagyon hasznos, érthető beszélgetést volt. Többször meg hallgatom. Hálásan köszönöm 🙏😇💗
Vagyok Jumanah
Vagyok Jumanah 16 napja
Dr. Csernus Imre
MNorbert
MNorbert 14 napja
haj nélkül
György Somogyi
György Somogyi 16 napja
Köszönöm Peti. 💪💪👏👏👏
Bence Párdy
Bence Párdy 16 napja
Köszönöm!
Fehér Tamás
Fehér Tamás 16 napja
Lécci, Peti! Garami Gáborral vagy Csernus Imrével csinálsz interjút? Annyira boldoggá tennél vele. :D
Antal Perge
Antal Perge 13 napja
A bulvárezó remekei 😂 TISZTÁNLÁTÁS 😉 Alaposabban utána kellene járni a "mestereinknek": a Pilisben tanyázó Szunim (k)apát, akitől a koreaiak megvonták a bizalmat, miután koreai pénzen, és onnan rendelt fából (!) felépítették a "zen templomot". Aztán valami nővel lelépett az USA-ba (de sajnos visszajött mesterkedni). Eddig csak ketten lettek öngyilkosok azok közül, akik oda járnak...! Ennyit tehát az import buddhizmusról (mint Laár A. stb.): nem hiteles, nem egyenes, semmire se jó - csak marketing mindkét félnek 🤭
Gery Buday
Gery Buday 16 napja
Ha nem tettél volna nevető fejet a mondatod végére, még komolyan is lehetett volna venni a kommentet. :) A két c-ről már ne is beszéljünk, ugye!
Smoling Erika
Smoling Erika 16 napja
Garami Gáborral van, a minap láttam
Ben G
Ben G 16 napja
Garami Gábor: hutown.info/base/vide/ypCsxXefgpipf7M.html
brainworx
brainworx 16 napja
Óriási szerencsénk van nekünk magyaroknak,hogy Sunim szintén magyar és ezt a tanítást és látásmódot megérthetjük rajta keresztül. Nagyon sok nézőt,értőt és lájkot kívánok Sunimnak és neked Péter.
Ágnetta Tarsoly
@Antal Perge valóban független, itt a földön mind bukott angyalok vagyunk - Maat mérlegén majd újra megmérettetünk - ott majd kiderül mennyi salakot tudtunk magunkból kiégetni /Popper Péter is egy időben a zen filozófia felé fordult - A széthasadt kárpit című könyvében nagyon szemléletesen végigveszi a vallásokat köztük a zen buddhizmust is
Antal Perge
Antal Perge 9 napja
@Ágnetta Tarsoly A meditáció független az álguruktól. Ilyen egyszerű 🤭
Ágnetta Tarsoly
@Antal Perge Kedves Antal - bennem is vannak ellenérzések emberek iránt, de ettől még nagyon értékes beszélgetésnek tartom. Magunk sorsát, vétett hibáinkat és másokét is el kell fogadnunk, nem egyszerű - és pont ebben a beszélgetésben hangzott az el, hogy azt is meg lehet mutatni, hogy hogyan ne cselekedjünk! Sunim gondolatai előbbre viszik az embert - fogadjuk szeretettel ami érték és tegyünk magunk hite szerint. Akarva akaratlanul belekerülhetünk szituációkba - a meditáció segít a feloldhatatlan konfliktusokon, segít átírni a múltat - azáltal, hogy megértjük.
Antal Perge
Antal Perge 10 napja
@brainworx DE MIÉRT SZEMÉLYESKEDSZ? EZT TANULTAD AZ IMPORT BUDDHIZMUSTÓL? 🤣💲💰
brainworx
brainworx 11 napja
@Antal Perge Azta milyen sok érzés és empátia van a szavaidban kedves Antal. Tisztára meghatódtam. 😂 Mit keresel te itt egyáltalán ? Osztod az észt ,hogy azt kell látni AMI VAN. 😂 Hát nem látsz tovább még a saját marhaságaidnál sem. Tényleg minek írogatsz te ide ebben a témában ??? Ha képben lennél csak egy hangyányit is akkor rájönnél mennyire nulla vagy és ezt büszkén vállalnád. De te okos vagy, sőt mindenkinél okosabb. Akkor legyen így.
Ella Nagy
Ella Nagy 16 napja
Köszönöm ezt a beszélgetést! Sok ismeretet merithettem belőle!😘
Marian Rózsa
Marian Rózsa 16 napja
Kedves Péter! Kérlek a technikai háttéren változtassatok valamit, hogy ne a Te hangod legyen jóval hangosabb, mint a riportalanyodé! Sajnos ez minden beszélgetésnél fennáll! köszönöm!
Antal Perge
Antal Perge 13 napja
Nem a technika a legbagyobb gond ezzel a "Szunimmal" 🤭 TISZTÁNLÁTÁS 😉 Alaposabban utána kellene járni a "mestereinknek": a Pilisben tanyázó Szunim (k)apát, akitől a koreaiak megvonták a bizalmat, miután koreai pénzen, és onnan rendelt fából (!) felépítették a "zen templomot". Aztán valami nővel lelépett az USA-ba (de sajnos visszajött mesterkedni). Eddig csak ketten lettek öngyilkosok azok közül, akik oda járnak...! Ennyit tehát az import buddhizmusról (mint Laár A. stb.): nem hiteles, nem egyenes, semmire se jó - csak marketing mindkét félnek 🤭
Gery Buday
Gery Buday 14 napja
@crepkey Arc és név nélkül könnyen kommentel az ember! :) Nem tekintem mérvadónak. :) De köszönöm, hogy reagáltál.
crepkey
crepkey 14 napja
@Gery Buday Kedves Gery! Nyilván neked nem tűnik fel hogyan minősíted rejtve Mariant, nyilván az sem tűnik fel valójában te kritizálsz könnyen (jogtalanul), nyilván az sem tűnik fel, hogy miként projektálsz ki nem létező dolgokat egy ismeretlen emberre... Az álszent ömlengésnek álcázott bántást illene félretenni, nem Mariannak a jogos építőszándékú kritikát!
Marian Rózsa
Marian Rózsa 16 napja
@Gery Buday Kedves Gery! Részemről ez segítő szándákú hozzászólás volt, hiszen rengeteg energiát tesz bele Péter, hogy ezek a beszélgetések professzionálisan sikerüljenek, és sokak számára örömöt adjanak. Nem vagyok biztos benne, hogy tud erről a hangminőségről. Azt gondoltam, hogy számára ez is fontos visszajelzés.
Gery Buday
Gery Buday 16 napja
Kedves Marian! Nyilvánvalóan Neked / Önnek nem igazán lebilincselő / figyelem lekötő a téma, a tartalom, az interjú alanyok, ha egy teljesen más dologra képes koncentrálni. Könnyen kritizál ahelyett, hogy köszönetet mondana. Tud Ön hálás lenni, és köszönetet mondani? Tudja értékelni egy már megtörtént emléket? Át tudja érezni azt, hogy mit jelent adni? Sok kérdés, de mindre van szívből jövő válasz?
Erzsébet Csőke
Hálásan köszönöm a tanítás, Mindkettőjüknek! 🤗❤️
Erzsébet Csőke
@Antal Perge Húú ha, ezt nem tudtam! Köszönöm!
Antal Perge
Antal Perge 13 napja
TISZTÁNLÁTÁS 😉 Alaposabban utána kellene járni a "mestereinknek": a Pilisben tanyázó Szunim (k)apát, akitől a koreaiak megvonták a bizalmat, miután koreai pénzen, és onnan rendelt fából (!) felépítették a "zen templomot". Aztán valami nővel lelépett az USA-ba (de sajnos visszajött mesterkedni). Eddig csak ketten lettek öngyilkosok azok közül, akik oda járnak...! Ennyit tehát az import buddhizmusról (mint Laár A. stb.): nem hiteles, nem egyenes, semmire se jó - csak marketing mindkét félnek 🤭
Márta Bánki
Márta Bánki 16 napja
Nekem most rengeteg megértésem volt, nagyon köszönöm!
Eva Mezeji
Eva Mezeji 16 napja
Köszönöm.
Márta Bánki
Márta Bánki 16 napja
Óriási! Köszönöm!
Csaba Papp
Csaba Papp 16 napja
Szép estét!
AnasztaziaS
AnasztaziaS 16 napja
Namaste🙏
Peter Baláž
Peter Baláž 17 napja
Várom a Mestert 🙏👍
Peter Baláž
Peter Baláž 13 napja
@Antal Perge igen ,hasitom a tüzifát,mert este hideg lessz😀👍
Antal Perge
Antal Perge 13 napja
Te vagy önmagad legnagyobb mestere! 😊 Aki azt mondja fel kell ébredned, az még maga is alszik - és mestert játszik 🤭
Erika Nagy
Erika Nagy 17 napja
Nagyszerű!🥰
Következő
HŐSÖK - Kalitka | 2021
3:17
Megtekintés 29 E
HŐSÖK - Kalitka | 2021
3:17
Megtekintés 29 E
Daft Punk - Epilogue
7:58
Megtekintés 23 M